Az Adony Logisztikai Központ Kft. 793,4 millió forint összköltségű projektje során logisztikai tevékenységének mesterséges intelligencián és szenzortechnológián alapuló fejlesztése valósult meg.
A fejlesztési projekthez a cég a Széchenyi Terv Plusz program „Magyar Multi Program - A kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása” című felhívásán nyert el 317,36 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatást.
Az Adony Logisztikai Központ az ország közepén található, kiváló közúti, vasúti és vízi megközelítéssel rendelkezik. A telep a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által minősített intermodális logisztikai szolgáltató központ. Az integrált megközelítés jegyében a projekt célja az volt, hogy a legmagasabb szintű digitalizációs technológiák alkalmazásával néhány éven belül egy okos logisztikai központ létrehozására tegye alkalmassá a társaságot. A megvalósított projekt fejlesztési elemei egymáshoz szervesen kapcsolódtak. Az intelligens ipari kamerarendszer mesterséges intelligencia segítségével javítja a telephelyen belüli navigáció és az egyes raktárak közötti irányítás hatékonyságát, ugyanakkor a valós idejű forgalmi adatokból keletkező hatalmas adatmennyiség a későbbiekben képes megteremteni annak lehetőségét, hogy a telephelyen belül teljesen önjáró, önvezető járművek és rakodógépek közlekedhessenek. Az inerciális navigáció és szenzor berendezés precíziós giroszkópok és szögsebesség mérők adatai alapján számolja ki a járművek abszolút elmozdulását, és a kiindulási ponthoz képest megtett út alapján megadja az aktuális pozíciót.
A projekt keretében beszerzett ipari rakodógépet is ellátták szenzortechnológiával, ami telemetria adatokat gyűjt a daru mozgásáról, majd azokat eltárolva egy későbbi automatizált rakodó rendszer betanításához nyújthat referencia adatokat. A hőszivattyús rendszerrel kiegészített csarnoképület a prediktív, és preventív karbantartási munkák elvégzésében játszik szerepet, a rakodó és egyéb munkagépekre szerelt szenzorok adatai alapján a berendezések szervizelése és javítása itt történik.
A mesterséges intelligencia, a szenzortechnológia és az Ipar 4.0 elemeinek egy fejlesztési projektbe történő sűrítése olyan mennyiségű és minőségű adattal látja el a vállalkozást, mely alapján a későbbiekben egyrészt további stratégiai jelentőségű beruházásokhoz nyújt biztos hátteret, másrészt olyan technológiák – a logisztikai központ területén teljes értékű önvezetés megvalósítása – bevezetését teszi lehetővé, amivel sem hazai, sem régiós szinten nem rendelkezik egy hasonló profilú vállalkozás sem. A fejlesztés egyaránt szolgál pilot projektként a jövőbeni fejlesztésekhez, illetve egyfajta best practice megoldásként a piac előtt járva. A fejlesztési projekt eredményeként az Adony Logisztikai Központ Kft. növekedési potenciálját tovább képes erősíteni, hozzájárulva ezzel a kkv státuszból történő kiemelkedéshez.
A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.1.2-21 számú pályázati kiírásán 317 359 524 forint támogatást elnyert, 793 398 810 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. június 6-án indult és 2024. október 30-án zárul.


Az autóüveg-gyártó vállalat 993,63 millió forint összköltségű projektje során újgenerációs innovatív hátsóüveg termékcsaládok kifejlesztése valósult meg. A projekthez az AGC Glass Hungary Kft. a Széchenyi Terv Plusz program „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című felhívásán 399,91 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.
A cég 178,88 millió forint összköltségű projektje során kunmadarasi fióktelepének technológiai korszerűsítése valósult meg. A CornMill Hungary Kft. a beruházáshoz a Széchenyi Terv Plusz program pályázati felhívásán 125,22 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.
A cég 172,47 millió forint összköltségű projektje során komplex kapacitásbővítés keretében gépparkját és telephelyét fejlesztette. A beruházáshoz a Forgút Bt. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című felhívásán 120,73 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.
A cég 370,5 millió forint összköltségű projektje során lőrinci fióktelepének újabb kapacitásbővítő, technológiai korszerűsítését célzó fejlesztése valósult meg. A beruházást a Titán’94 Kft. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című felhívásán elnyert 259,35 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával valósította meg.
A mezőgazdasági gépgyártó cég 296,39 millió forint összköltségű projektje során eszközparkjának bővítése mellett márkaépítéshez kapcsolódó marketing tanácsadás, és munkavállalói képzés valósult meg. A fejlesztéshez a hódmezővásárhelyi GÜTTLER Kft. a Széchenyi Terv Plusz program felhívásán 207,48 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.
A Széchenyi Terv Plusz program pályázati felhívásán 121,18 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás nyert el a vállalkozás. A 173,11 millió forint összköltségvetésű projektet a cég a 2022.03.29-én indított építési terület előkészítésére alkalmas eszközök megrendelésével kezdte meg, és a pályázatot a felhívásban szereplő, technológiai fejlesztést eredményező új „eszközök” beszerzésével valósítja meg.
A Széchenyi Terv Plusz program GINOP Plusz pályázati felhívásán 6,43 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Májer és Neje Kft. A cég 9,18 millió forint összköltségű projektje során rendezvényszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés mellett egy 150 fő befogadására alkalmas rendezvénysátor épült.
A Májer és Neje Kft. célja a vállalkozás tevékenységi körének bővítése volt a projekt keretében konferencia, kereskedelmi bemutató tevékenységgel, rendezvényszervezéssel. A beruházás helyszínén – a 4562 Vaja 2756/12 helyrajzi számon – egy 150 fő befogadására alkalmas rendezvény sátor került felépítésre, mely nagyobb szabású rendezvények megtartására ad lehetőséget. A 10x33 méteres sátor a lakosságot nem zavaró helyen, tóparton helyezkedik el, csendes nyugodt környezetben található.
A fejlesztési beruházáshoz a Tervező és Építő Zrt. a Széchenyi Terv Plusz program GINOP Plusz pályázati felhívásán 209,19 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.
A Széchenyi Terv Plusz program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz pályázati felhívásán 312,43 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatást nyert el a V-CASTING Kft. A vállalat 568,06 millió forint összköltségű projektje során termelési kapacitását bővítette és hatékonyságát javította új, technológiai korszerűsítést eredményező eszközbeszerzésekkel, valamint talajra telepített napelemes rendszerrel.
A GINOP „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” (technikai felhívás) című kiírásán 268,68 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a mezőberényi Nett Front Kft.
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) németországi és csehországi tanulmányutak és eszközbeszerzések mellett nemzetközi együttműködésének tapasztalatai alapján két új, fejlett gyógyító eljárást (ECMO, MWA) vezetett be.
A Széchenyi Terv Plusz program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz pályázati felhívásán 287,55 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a TOM-FERR Zrt.
A Széchenyi Terv Plusz program „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című felhívásán 399,91 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el az AGC Glass Hungary Kft.. Az autóüveg-gyártó vállalat 993,63 millió forint összköltségű projektje során újgenerációs innovatív hátsóüveg termékcsaládok kifejlesztése valósul meg.
Termékválasztékát bővítette és tömör beton építőelemek gyártására alkalmas gépsor elkészíttetése mellett befogadó csarnokot építtetett a cég. A projekthez 97,21 millió forint feltételesen vissza nem térítendő uniós támogatást nyertek el a Széchenyi Terv Plusz keretében.
A Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című felhívásán 125,22 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a CornMill Hungary Kft. A cég 178,88 millió forint összköltségű projektje során kunmadarasi fióktelepének technológiai korszerűsítése valósul meg.