Az Új Széchenyi Terv keretében elnyert közel 75 millió forint uniós támogatás segítségével a somogyvári ásványvízgyártó cég megvalósította 124 millió forintot meghaladó összköltségű komplex telephelyfejlesztési projektjét.
A Fonte Viva Kft. 2002-ben alakult vállalkozás, melynek fő tevékenysége ásványvíz (Fonte Verde termékek) gyártása és palackozása.
Jelen projekt célja a cég Somogyvár Vasút utca 1. szám alatti telephelyének komplex fejlesztése volt, mely egyaránt kiterjedt a vállalkozás által folytatott ásványvíz kitermelés fokozására, az előállítás hatékonyságának közvetlen növelésére, valamint az infrastrukturális feltételek javítására.
Az előállítás hatékonyságának növelése érdekében a cég több fejlesztést is megvalósított, melynek egyik eleme a puffer tároló tartály kiépítése volt annak érdekében, hogy folyamatos vízellátást biztosítson a feldolgozás számára. Két folyamat közötti sebesség szinkronizálását biztosítja a szalag puffer pálya rendszer, mely növeli az egységnyi idő alatt előállított késztermékek számát.
A hatékonyság további növelése érdekében a raktárak és az üzemi egységek közt lengőajtót, szalagfüggönyt és sorompót alakítottak ki, valamint egyéb a gyártási technológiához kapcsolódó eszközt szereztek be.
A fejlesztés zavartalan működtetése, azaz a villamos energia zavartalan ellátása érdekében a projekt keretében transzformátor állomás is kialakításra került. A normális munkavégzés, valamint az üzleti partnerek megfelelő fogadásának biztosítása érdekében a projekt keretében a meglévő szociális blokk iroda épületté történő átalakítására, valamint új fogadó és tárgyaló kialakítására is sor került.
A projekt eredményeként megvalósult a vállalkozás célja, az éves átlagos statisztikai létszám bővítése, valamint a cég éves késztermék számának növelése révén a piaci igények maximális kielégítése is.
Az Új Széchenyi Terv DDOP 1.1.1/D-11 „Telephelyfejlesztés” elnevezésű pályázati kiírásán 74 793 631 forint vissza nem térítendő támogatást elnyert, közel 125 millió forint összköltségű komplex telephelyfejlesztés 2011. december 6-án kezdődött és 2013. december 20-án fejeződött be.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Telephelyét fejlesztette a Fonte Viva
2014.01.15. 20:43 eurOP
Szólj hozzá!
Címkék: ásványvíz telephelyfejlesztés Somogyvár Fonte Verde Fonte Viva Kft szalag puffer pálya rendszer
A bejegyzés trackback címe:
https://eupalyazat.blog.hu/api/trackback/id/tr495760287
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.