HTML

EUpályázat

Fejlesztéspolitikai bejegyzések uniós pályázatokról, érdekes projektekről.

Operatív Program

Operatív Program - Projekt kommunikáció

EU pályázati hírek

Friss topikok

Fejlesztési hírek

Nincs megjeleníthető elem

Bajnai célba ért

2009.04.14. 17:07 eurOP

Csak röviden arról, hogyan vezetett a szegedi születésű Bajnai útja a bajai III. Béla gimnáziumból, "bélás diákként" a BKE, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomán át a Creditum, majd az Eurocorp Rt tanácsadói, később a CA IB Értékpapír Rt. ügyvezető igazgatói, majd 29 évesen vezérigazgató-helyettesi székébe. Amiről manapság is több hír esik, az az, hogy 2000 és 2005 decembere között a Wallis Rt. vezérigazgatója volt. 2006 januárjától júniusig pedig a Budapest Airport Zrt. elnöke.

2006-ban a kormányzati jövő is elkezdődött

Ennek első állomása volt, hogy 2006. júniusában Gyurcsány Ferenc fejlesztési kormánybiztosnak nevezte ki Bajnait, ezzel rábízta a "Magyarország céba ér" szlogent viselő I. NFT utáni Új Magyarország Fejlesztési Terv (a 2007-2013 közötti időszak Magyarországot megillető) uniós forrásainak koordinációját és felügyeletét.

2007. július 1-től - miközben fejlesztési kormánybiztosi feladatait továbbra is ellátta - önkormányzati és területfejlesztési miniszter, 2008. május 15-től pedig az újabb kormányátalakítás és a gazdasági tárca nevének megváltozása miatt nemzeti fejlesztési és gazdasági csúcsminiszterként folytatta megkezdett kormányzati karrierjét.

Tudjuk, sokáig ment a kialakult gazdasági és kormányválság után a kormányfői utódkeresés, de végül ma a magyar Országgyűlés többsége miniszterelnökké választotta. Igaz, én megmondtam már 2006-ban, hogy ő lesz (még) miniszterelnök, mert teljesen beleillett a Kádár-Grósz-Németh-Horn-Medgyessy-Gyurcsány sorba, ami arról szól, hogy mindig egy fiatalosabb, szépfiú vigye tovább a 'rendszert'. És így is lett.

Egy barátom szerint viszont csak azért lett ő, mert Fletó még egy utolsó viccet akart azzal, hogy a Parlamenten kívül kordon, belül Gordon. És mennyire így lett..

De a fő kérdés - most már Bajnaival - továbbra is megmarad: Magyarország célba ér?

16 komment

Címkék: kormány válság bajnai Elmúlt 8 év

A bejegyzés trackback címe:

https://eupalyazat.blog.hu/api/trackback/id/tr241064876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kom-mentalista 2009.04.14. 17:35:11

Nem várok sok újdonságot Gordonkától, szerintem minden marad a régi...
csak azt sajnálom, hogy a vihar elmossa a Kossuth téri megmozdulást...

Szappan 2009.04.14. 18:23:12

Azért lett ő az új miniszterelnök, mert nem volt más.
Azzal nem vagyok tisztában, hogy a korábbi pozícióit hogyan szerezte, de ez az eset is erősíti az ősrégi munka-keresési megállapítást: a legjobb állásokat nem hirdetik meg, oda kapcsolatok kellenek!

states 2009.04.14. 19:18:25

Valahogy ennek a szerencsétlen MSZP-nek nincs szerencséje a miniszterelnökeivel, azért az több, mint blama, hogy már a másodikat kell ciklus közben meneszteni alkalmatlanság miatt. S ma beiktatták a harmadikat is...

A nép fia 2009.04.14. 19:18:55

Nem vagyok baloldali szavazó, de ha végigviszi, amit beharangoztak, akkor lehet, hogy tényleg látjuk valami hasznát. Szerintem hosszú idő óta ő az egyetlen épkézláb ember, akit az MSZP ki tudott állítani a placcra.

Szűcslaci 2009.04.14. 19:50:56

@A nép fia:
Te mit nézel, a Cseh kettőt?

nick_007 2009.04.14. 20:08:20

Ön szerint szakértői az új kormány, ha MSZP vezetők továbbra is tagjai?

Szavazás: wita.hu/index.php?show=wita&wita=117

csipinymous 2009.04.14. 20:08:27

@Szűcslaci: Te, melyik csatornát nézed? :-D
Európa, szépen, lassan, módszeresen fel fal minket!
Rengeteget kell még tanulnunk, változnunk, hogy ezt elkerüljük!
Amit az emberek az utcán művelnek, az már röhejes és egyben szánalmas. Eszközök, egy párt és annak gazdasági hátterének kezében.
Jobb lenne ha, felébrednének és megpróbálnák, fentről nézni a dolgokat. A helyett, hogy bentről bámulnak, köpködnek kifelé.
Hát igen. Az emberek könnyen irányíthatóak! S, még a módszer is ismerős!
Óh, azok a harmincas évek! :-DDD
Inkább félelmetes.

KomMédia 2009.04.14. 20:31:54

Ez így mind szép, a kérdés csak annyi, kit képvisel majd? Őt szeretnék miniszterelnökként látni a magyar állampolgárok? Ezért gyülekeztek békés apukák és anyukák, nagyszülők, egyetemisták, pályakezdők és középkorúak a Hősök terén, és ezért mentek ki ma is a Kossuth térre egy csomóan? Ki figyel rájuk? Hol van itt a demokrácia?

Szűcslaci 2009.04.14. 20:34:30

@csipinymous: "Hát igen.Az emberek könnyen irányíthatók"Ó azok az 50-90-s évek!
Lehet hogy te olyan helyzetben vagy hogy fentről nézed az egészet,de aki itt él és próbál megélni abból amit még meghagynak neki,az sajnos csak bentről tudja nézni,hisz benne él.És nem látom be hogy miért nekem kéne megfizetnem mások "elkúrását".Elég volt a nadrágszíj húzogatásból,most már húzzák meg azok akik idáig juttatták az országot,meg azok akik megszavazták őket!

is 2009.04.14. 20:41:17

@Szűcslaci: "és próbál megélni abból amit még meghagynak neki," - 2001 óta, minden visszaesést beleértve a REÁLbérek 30%-kal nőttek (2006-ig 38%-kal). a foglalkoztatottság nem csökkent a válságig, tehát az állások is megvoltak. 400 000 új lakást építettek az elmúlt 10 évben. számtalan plazma TV-t, új autót vettek az emberek. mondd, miben élsz rosszabbul? kisebb lakásba kellett költöznöd? régibb autóra kellett cserélned? el kellett adnod a TV-d? mondj néhány konkrétumot, légyszi.

Szűcslaci 2009.04.14. 20:55:36

@is: Azt kell hinnem te nem ebben az országban élsz.Az emberek nem azért vesznek hitelre TV-t vagy hűtőgépet,mert jó hitelre venni,hanem mert másképp nem telik rá.Amikor a nővéreméknek (Ő tanár 2 diplomával a férje bányász)elromlott a hűtőjük örültek hogy tél volt,mert meg kellett várni a fizetést hogy tudjanak venni helyette másikat(de csak részletre tudtak,mert enni is kell és a rezsire is)addig így ki tudták tenni az erkélyre az ételt és nem romlott meg.Az ország nagy többsége akkor vesz TV-t ha elromlik,és nem javítható.De hogy kicsit jobban átérezd más helyzetét,elég ha elmész egy kicsit keletre(pl:Szabolcs-Szatmár)és meg fogsz döbbenni azon a mérhetetlen szegénységen amit ott látsz.

bepe22 2009.04.14. 21:17:16

Végül is majdnem az összes ápolt ott volt a csoporton a Parlamentben. Így van ez mifelénk.

csipinymous 2009.04.14. 22:45:51

@Szűcslaci: Ezek szerint, mind a ketten más-más bolygón élünk. :-DD
Nem csak neked kell fizetni, ha nem a többi magyar állampolgárnak is.
Látom te, sem olvastad el a Gyurcsány beszédet, csak a szubjektív média által kiragadott részeket!
Vegyél két sört és olvasd végig! Talán még tanulhatnál is belőle! :-DDD
A jobb és bal oldali média, hiteltelenné vált magyar országon. Persze szükség van erre is de, van egy újságírói kódex amit, illene betartaniuk.
A balga magyar meg követi ahelyett, hogy önállóan gondolkodna. :-D
Egymást marcangolják! Hajrá magyarok!
Ennél ostobább nép, nincs a világon!
Miközben sógoréknál (Ausztria) az uniós leosztások előtt, nagykoalíció került hatalomra (feketék és a vörösek) jobb és bal oldal! Persze ez ott, nem újdonság.
Ám, több eszük van mint nekünk, ó magyaroknak az ária nemzetnek! Mert mi, naponta szarjuk ki a spanyolviaszt! Miközben visszafelé lépdelünk de, azt kurva nagy ricsajjal!

Mind két oldalnak volt lehetősége! S, tett valaki valamit azonkívül, hogy megtömték a pártkasszákat a saját zsebeikkel együtt és kiszolgálták a pártokat támogató gazdasági érdekszövetségeket?
Most meg egymásra kenik! Mutogatnak, hogy hazug és csal! Illegitim! :-DDD
Ennyi baromságot!
Egyik sem nézi az ország érdekét!
Hidd el, hogy te, sem élsz szarabbul csak, ezt kívánják meg tőled!
Kiabáld, tüntess, tiltakozz!
Kinek, minek a szolgálatában?
Generáció váltásra van szükség!
süti beállítások módosítása