Ismerje meg a Közbeszerzési Törvény 2010. szeptember 15-étől és október 30-ától hatályba lépett módosításait Dr. Deli Betty tolmácsolásában!
A közbeszerzési szabályozás összetett, bonyolult, néha az átláthatatlanság érzését kelti, nem véletlen, hogy ma már egyre több ajánlatkérő és ajánlattevő fordít gondot arra, hogy akár saját szakembereket képezzen, akár megfelelő hozzáértéssel, szakértelemmel rendelkező külső szakértőket, tanácsadókat alkalmazzon.
A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 2010-ben is számos alkalommal módosult. A legnagyobb terjedelmű módosítás 2010. szeptember 15-étől lépett hatályba, és alapjaiban változtatta meg mind a közbeszerzési ajánlatkérők, mind az ajánlattevők jogait és kötelezettségeit!
Tematikus, átlátható szerkezetű kiadványunk célja éppen az, hogy mind a klasszikus ajánlatkérők, mind az ajánlattevők vonatkozásában a napi munkavégzésben felmerülő kérdésekre adjon választ, és hasznos gyakorlati módszereken keresztül tegye „felhasználóbaráttá” a közbeszerzési jogi szabályozást.
A közbeszerzési eljárások új szabályai – magyarázatok, ellenőrzőlisták és bevált minták ajánlattevőknek és ajánlatkérőknek – című kézikönyvünk és a hozzá tartozó CD segítségével Ön:
- Teljes körűen megismerheti a vadonatúj ajánlatkérői és ajánlattevői kötelezettségeket, részletes szakmai magyarázatokon, életszerű példákon, döntőbizottsági és bírósági esetek feldolgozásán keresztül!
- Készen megkap minden olyan, teljesen új tartalmú dokumentumot, melyet a közbeszerzési eljárás során kötelezően használnia kell – így szerkeszthető komplett ajánlatkérői és ajánlattevői dokumentációkat, közbeszerzési szabályzatot és tervet, éves statisztikai összegzést, hirdetménymintákat!
- Jogosulttá válik ingyenes szaktanácsadói szolgálatunk igénybevételére – kérdésére szakértő szerzőnktől 10 munkanapon belül írásos választ kap!
Érdekli, hogy pontosan hogyan változott a Közbeszerzési Törvény?
Látogasson el honlapunkra:
http://forum-media.hu/products/a_kozbeszerzesi_eljarasok_uj_szabalyai.php?akcio_id=650
Fórum Média Kiadó Kft. • 1145 Budapest, Szugló u. 52-54. • 1590 Budapest, Pf. 203 • Tel.: 273-2090 • forum-media@forum-media.hu