Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár látogatást tett Borsodnádasdon a PLES Zrt-nél.
Befejezéséhez közeledik az a jelentős fejlesztés, amelyet a Ples Zrt. borsodnádasdi üzemében kezdtek el néhány hónappal ezelőtt. A kamion felni gyártással foglalkozó cég egy új üzemcsarnok építésének köszönhetően a kisebb megrendeléseket is ki tudja majd elégíteni, míg a kutató-fejlesztő munkát a jövőben helyben is elvégezhetik. Az új csarnokban robotok is fognak dolgozni, ezért nagy pontossággal, jó minőségű, egyforma kerekeket tudnak a jövőben előállítani. A 150 főt foglalkoztató cég életében fontos időszak a mostani.
Az üzemben folyó munkát egy gyárlátogatás keretében Czomba Sándor is megtekintette. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint felkészült gárdával és most már piacképes technológiával rendelkezik a vállalat.
Nem gondoltam, hogy egy ilyen jól felszerelt és nagyszerű színvonalú telephelyre érkezem – fogalmazott Czomba Sándor. Nagyon jó irányba haladnak Borsodnádasdon, hiszen magas hozzáadott technológiát és tesztrendszert telepítenek, ezzel pedig saját maguknak készítik elő a piacot. A szakértő emberi munkaerővel kiegészülve pedig hosszú évekre, akár évtizedekre is tervezhetnek a Plesnél.
Riz Gábor szerint a jelenlegi fejlesztés azt mutatja, hogy a társaság a jövőben is a borsodi régióban gondolkodik. A térség országgyűlési képviselője rámutatott: a cég, a település és a lakosság kölcsönös bizalma jelenti a sikeres utat, így érhetők el azok a beruházások, amelyekkel együtt már a jövőt lehet tervezni. Riz Gábor hozzátette: a Ples Zrt. vezetése látja, hogy a lakosság és az önkormányzat partner a közös munkában, és szerencsére az állam is segített, az pedig már most látszik, hogy jó helyre érkezett a támogatás.
Az Új Széchenyi Terv GOP-1.2.1-12/B „Innovációs és technológiai parkok, valamint fejlesztési központok támogatása” elnevezésű pályázati kiírásán 881 487 444 forintos támogatást elnyert, 1,5 milliárd forint összköltségvetésű projekt 2013. április 1-én vette kezdetét és várhatóan 2014. április végén fejeződik be.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Célegyeneséhez érkezett a PLES Zrt. fejlesztése
2013.12.11. 11:56 eurOP
Szólj hozzá!
Címkék: innováció GOP Borsodnádasd Ples Járműalkatrészgyártó Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt
A bejegyzés trackback címe:
https://eupalyazat.blog.hu/api/trackback/id/tr26119864
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
