HTML

EUpályázat

Fejlesztéspolitikai bejegyzések uniós pályázatokról, érdekes projektekről.

Operatív Program

Operatív Program - Projekt kommunikáció

EU pályázati hírek

Friss topikok

Befutott a 4-es metró Brüsszelbe

2008.08.13. 17:58 Palyazzz

Arra egyelőre még csak várhatunk, hogy itthon bárhova is megérkezzen a 4-es metró, de legalább a támogatási dokumentáció végre befutott Brüsszelbe. Azzal kapcsolatban, hogy miért is vett ennyi időt igénybe a támogatási kérelem eljuttatása – annak ellenére, hogy a kormány már július elején jóváhagyta azt – megoszlanak a vélemények, tulajdonképpen össznépi egymásra mutogatás vette kezdetét ez ügyben. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség például a főváros felelősségét próbálja hangsúlyozni, míg mások pont az ő lassúságukat tartják a késlekedés okának. 

A kiemelt projekt tehát továbbra is mostohagyereknek tűnik, amit ugyan korábban jó ötletnek tűnt összehozni, de mostanra mintha mindenkinek csak púp lenne a hátán. A budapestiek pedig csak abban reménykedhetnek, hogy az egyszer majd elkészülő metró, a megvalósításnál valamivel gyorsabban halad majd velük.

8 komment

Címkék: metro pályázat brüsszel nfü főváros 4 es metro Elmúlt 8 év

A bejegyzés trackback címe:

https://eupalyazat.blog.hu/api/trackback/id/tr8614554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reaktor 2008.08.13. 19:28:43

Az oroszokkal kellett volna kifúratni az adósságuk terhére.. Így egyrészt nem kéne félni, h az EU megadja-e erre - az egyébként eléggé kérdéses megalapozottságú - projektre, másrészt az ő fúrójuk törne bele, nem a mi fejünk "főne"..

Bit Rot 2008.08.14. 10:02:08

Minél később lesz kész a 4-es metró, annál többször lehet felhasználni kampányra 4 évente!

tiburi · http://www.tiburi.hu 2008.08.14. 10:18:14

Igen, már látom Demszky-t az I Love Metro 4-es pólóban.

Dezsőke 2008.08.14. 11:23:48

ja, meg Most már igazán megcsináljuk..... lufival

Olimpia 2008.08.14. 17:59:21

A 4-es metró akkor fog elkészülni, ha megkapjuk az olimpia rendezését. Magyarul nem látok rá sok esélyt.

reál 2008.08.14. 18:44:19

tetszett a bejegyzés, ja, kb. olyan lassan fog haladni pl. a Kálvin tér és a Fővám tér között, h azalatt hatszor odaérek, pl. ma is, erre zehát nem kell várni, és nem is kerül pénzbe (hatalmas forrásokba), h lesétáljak egy 150 métert..

Farkas Ádám 2008.08.15. 18:12:31

Bocs,

tudja valaki, hogy akkor végül is beadták a második szakaszra vonatkozóan is a pályázatot?
A Keleti és a Bosnyák közötti szakaszról lehangoló hatástanulmányok készültek, és nem tudni, belemegy-e Brüsszel.
Ez egy külön topic, de a Keleti-Bosnyák szakaszra tervezett szakasz (amit 7-es, 173-as busszal kb. 10 perc alatt meg lehet tenni) kb. 150 milliárdba kerülne- ennyiből az összes bkv buszt, villamost és trolit (és néhány hév-et is) új járművekre lehetne kicsrélni...

Erre valyon mit mond Brüsszel?

csak én 2008.08.16. 14:34:52

És amivel még nem dicsekednek: Brüsszel jelezte, hogy néhány alapvető dokumentum is hiányzik a pályázatból.
Az nem számít, csak a nép legyen mindig pontos, különben semmi támogatás. Példamutatás.
És ezzel sem dicsekednek:

Metró Mallorcán, 2 év alatt, 32 milliárdból
2008-01-18. 10:47

A derék spanyol szigetlakók 2005-ben úgy döntöttek, hogy belevágnak a metróépítésbe.
És mivel Mallorcán nem volt Demszky, BKV, Hídépítő vagy Bamco csoport, 2007. április 25-én át is adták a metrót. 2007. szeptemberéig ingyen(!) használhatta mindenki, főszezonban(!!!). És, döbbenetes: 120 millió eurós összegbe került (32 milliárd forint).
A Palma de Mallorca Metro amúgy 7,2 km hosszú és 9 állomásos, 32 milliárd forint.
A 4-es metró 7,4 km hosszú és 10 állomásos, 400 milliárd forint, és ment már a fúrópajzs vagy 1 kilométert. Ja és 5 éve épül...

Forrás: még a Kuruc.info-ról