HTML

EUpályázat

Fejlesztéspolitikai bejegyzések uniós pályázatokról, érdekes projektekről.

Operatív Program

EU pályázati hírek

Friss topikok

Kapacitását bővíti a sárospataki csokoládégyár

2016.08.03. 14:53 eurOP

zemplen_csokolade_logo.JPGA Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 262,41 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Sárospatak-Hungária Édesipari Kft.

A vállalkozás az 524,82 millió forint összköltségű projektje során üzemcsarnok bővítéssel és eszközparkja fejlesztésével termelési kapacitását bővíti.

A Sárospatak-Hungária Kft. 2003-ban alakult és 2004-ben zöldmezős beruházás keretében létesítette édesipari üzemét, a Zemplén Csokoládégyárat Sárospatakon, a 37-es főút mellett. A cég évente több száz tonna édesipari terméket gyárt és juttat el kereskedelmi hálózatok révén a fogyasztókhoz. A fogyasztói igények mára meghaladják gyártókapacitásukat, így újabb termelő gépek, gépsorok beállítása vált szükségessé. Ehhez azonban nem elég a gépek beszerzése, de bővíteni kell az üzemcsarnokot is.

A pályázati projekt segítségével első körben az üzemcsarnok bővítése valósul meg. Az épületet észak-keleti irányba a meglévő épületegyütteshez hasonló tömegekkel bővítik. A háromosztatú épületben a gyártási folyamat minden fázisa helyet kap. A tervezett beépített terület 590,38 m2, az összes beépített terület így 1792,37 m2-re nő.
 
Az építést követi a fejlesztés kulcsa egy Praliné és bon-bon gyártó gépsor termelésbe állítása. Ezen kívül megvalósul még a gyártáshoz szükséges 1 db öntőfejből, 1 db csokoládé temperálóból, 5 db hűtőalagútból, 13 db szemenkénti adagoló és csomagoló gépből, 1 db fűtött sziruptartályból és 1 db 400-as présből álló gépbeszerzés is. A késztermékek szállítását és raktározását 1 db targonca és 1 db kézi raklapemelő segíti majd.

A gépek beszerzésével az édesipari termékgyártás folyamata változatlan marad, de a kapacitás növekszik. A termékfejlesztéssel nemcsak a vállalkozás bevétele, de elismertsége is nő, hiszen a már jelenleg is széles termékpalettát további termékekkel színesíti új célcsoportokat bevonva a vásárlói körbe a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt.

A GINOP-1.2.1-15 számú pályázati kiíráson 262 412 914 forintos támogatást elnyert, 524 825 823 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. szeptember 1-én indult és várhatóan 2016. augusztus 31-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: csokoládé csokoládégyár édesipar kapacitásbővítés Sárospatak üzemcsarnok Sárospatak-Hungária Kft Zemplén Csokoládégyár üzemcsarnokbővítés Mikro kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Termelési kapacitását bővítette a JAVIPA Nyomdaipari Kft.

2016.06.15. 15:14 eurOP

Javipa.jpgA Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 251,6 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a JAVIPA Kft.

A békéscsabai vállalkozás az 503,2 millió forint összköltségű projektje során ofszet nyomógép beszerzésével termelési kapacitását bővítette.

A JAVIPA Nyomdaipari Kft. főtevékenysége kis és közepes példányszámú csomagolóeszközök nyomdai kivitelezése, faltkarton dobozok, címkék, tekercses kivitelű csomagolóanyagok előállítása. A cég a nyomdai csomagolóeszköz gyártás teljes palettájával áll megbízói rendelkezésére azzal a céllal, hogy a legmodernebb technológiák alkalmazásának köszönhetően a kiváló minőségben gyártott csomagolóanyagokkal hozzájáruljanak ügyfeleik versenyképességének fokozásához a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt.

A nyomtatás területén szükségessé vált egy olyan gép beszerzése, mely a kapacitásbővítés mellett a minőségi gyártást is garantálja, biztonságossá teszi a színtartást, illetve csökkenti a beállítási ívek mennyiségét. A projekt keretében Heidelberg Speedmaster XL 75-7+L Anicolor hétszínes ofszet nyomógép beszerzése történt meg.

Az Anicolor technológia segítségével a beállítási ívek száma egyharmadára csökken, így jelentős anyagköltség megtakarítás, másrészt műszakonként akár 1-1,5 óra időmegtakarítás érhető el a beállítási idő lerövidítésével. A nyomógép nagy előnye abban rejlik, hogy egyidejűleg 7 szín használata lehetséges, a korábbi 5, 6 szín helyett. Az Anicolor festékezés világviszonylatban is újdonságnak számító technológia, mellyel eddig Magyarországon senki sem rendelkezett, így hiánypótló a beruházás.

A növekvő megrendelés-állomány révén több alapanyagot és készárut kell mozgatnia a cégnek, ezért 2 db targonca is beszerzésre került. A vállalkozás létszáma dinamikusan növekszik és a jelen fejlesztés eredményeként további bővítés vált szükségessé.

A GINOP-1.2.1-15 számú pályázati kiíráson 251 602 712 forintos támogatást elnyert, 503 205 424 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. augusztus 14-én indult és 2016. május 25-én zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: kapacitásbővítés Békéscsaba nyomdaipari fejlesztés JAVIPA Kft GINOP

Eszközparkját fejleszti a JAVIPA Nyomdaipari Kft.

2016.03.31. 14:40 eurOP

javipa_logo.JPGA Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 251,6 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a JAVIPA Kft.

A békéscsabai vállalkozás az 503,2 millió forint összköltségű projektje során ofszet nyomógép beszerzésével termelési kapacitását bővíti.

A JAVIPA Nyomdaipari Kft. főtevékenysége kis és közepes példányszámú csomagolóeszközök nyomdai kivitelezése, faltkarton dobozok, címkék, tekercses kivitelű csomagolóanyagok előállítása. A cég a nyomdai csomagolóeszköz gyártás teljes palettájával áll megbízói rendelkezésére azzal a céllal, hogy a legmodernebb technológiák alkalmazásának köszönhetően a kiváló minőségben gyártott csomagolóanyagokkal hozzájáruljanak ügyfeleik versenyképességének fokozásához a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt.

A nyomtatás területén mára szükségessé vált egy olyan gép beszerzése, mely a kapacitásbővítés mellett a minőségi gyártást is garantálja, biztonságossá teszi a színtartást, illetve csökkenti a beállítási ívek mennyiségét. A projekt keretében Heidelberg Speedmaster XL 75-7+L Anicolor hétszínes ofszet nyomógép beszerzése történik meg.

Az Anicolor technológia segítségével a beállítási ívek száma egyharmadára csökken, így jelentős anyagköltség megtakarítás, másrészt műszakonként akár 1-1,5 óra időmegtakarítás érhető el a beállítási idő lerövidítésével. A nyomógép nagy előnye abban rejlik, hogy egyidejűleg 7 szín használata lehetséges, a korábbi 5, 6 szín helyett. Az Anicolor festékezés világviszonylatban is újdonságnak számító technológia, mellyel ma Magyarországon senki sem rendelkezik, így hiánypótló a beruházás.

A növekvő megrendelés-állomány révén több alapanyagot és készárut kell majd mozgatnia a cégnek, ezért 2 db targonca is beszerzésre kerül. A vállalkozás létszáma dinamikusan növekszik és a jelen fejlesztés eredményeként további bővítés válik szükségessé.

A GINOP-1.2.1-15 számú pályázati kiíráson 251 602 712 forintos támogatást elnyert, 503 205 424 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. augusztus 14-én indult és várhatóan 2016. augusztus 31-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: nyomdaipar kapacitásbővítés Békéscsaba nyomdaipari fejlesztés JAVIPA Kft GINOP termelési kapacitás bővítése

Új portál segíti a Horizont 2020 pályázókat

2016.03.24. 15:19 eurOP

horizont_2020_kkv_eszkoz_palyazat.jpgAz Enrawell csoport új szolgáltatása a H2020KKV.hu oldalon érhető el. Az általuk összeállított anyagot a brüsszeli pályázatok elbírálása szerint előminősítik és javaslatokat tesznek a projektdokumentáció még jobbá tételére.

A Horizont 2020 az Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014-2020 között meghatározó program, amely minden eddiginél nagyobb, közel 79 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik és kiválósági alapon, nemzetközi versenyben, közvetlenül Brüsszelből elnyerhető pályázati forrásokat jelent.

A program kiemelt célja, hogy a tudományos áttörésekből üzleti lehetőségeket biztosító innovatív termékek és szolgáltatások születhessenek, ezért a kutatástól a piaci hasznosításig terjedően az innovációs lánc minden szakaszához támogatást nyújt.

A két fázisra oszló KKV Eszköz pályázat fő célja, hogy a működő innovatív ötlettől egészen a piacra vitelig támogassa egy projekt megvalósítását. Az akár 2,5 millió eurós támogatást a KKV-k önállóan, vagy más KKV-kal konzorciumban vehetik igénybe.

Az Enrawell csoport új szolgáltatása, hogy az általuk összeállított anyagot a brüsszeli pályázatok elbírálásában tapasztalatot szerzett szakembereik segítségével előminősítésnek, pontozásnak vetik alá és javaslatokat tesznek a projektdokumentáció még jobbá tételére.

Szolgáltatásuk mérsékelt díjazásért érhető el, rejtett költségek és sikerdíjak nélkül. Kiváló segédeszköz pályázatíróknak és a pályázó vállalkozásoknak, hiszen a Horizont 2020 pályázatok elbírálási szempontjai lényegesen különböznek a megszokott hazai pályázatokétól.

Szólj hozzá!

Címkék: pályázat Enrawell H2020 Horizont 2020 KKV Eszköz pályázat

Exportnövelő kapacitásbővítést indít a Sanatmetal

2016.03.11. 14:05 eurOP

logo_2.JPGA Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 257,9 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft.

A magyar vállalkozás az 515,8 millió forintot meghaladó összköltségű projektje során termelési kapacitását bővíti exportnövelés céljából.

A Sanatmetal Kft. 100%-ban magyar tulajdonú, orvosi eszközöket gyártó és forgalmazó vállalkozás, amely jelenleg Magyarország piacvezető, illetve meghatározó vállalata a traumatológiai és ortopédiai eszközök gyártásának szakterületén. A vállalat innovatív fejlesztőként és minőségi gyártóként elismert szereplője a nemzetközi piacnak is, ahol részben a saját termékeikkel, részben a legnagyobb világcégek stratégiai beszállítójaként van jelen.

Céljuk a traumatológiai és ortopédiai termékkör gyártási hátterének, termelési kapacitásának bővítése, beszállítói kapcsolatuk növelése világszínvonalú környezetbarát termelő berendezésekkel, melyhez jelen projekt is hozzájárul, megteremtve a lehetőséget versenyképességük további növelésére.

A termékeik iránti kereslet folyamatosan növekszik, jelenleg a növekedésük elsősorban az igények gyors kielégítésének képességétől függ, amelyet a kapacitásuk bővítésével és a hatékonyság növelésével együtt tudnak elérni.

A projekt során történő beszerzések négy gyártási területet érintenek: a csontlemez, a velőűrszeg, a csontcsavar és a csípőprotézis gyártást, amelyekben 3+1 tengelyes, valamint 3+2 tengelyes függőleges megmunkáló központok, CNC hosszlyukfúró gép, korszerű CNC eszterga gépek beszerzése vált szükségessé.

Az újonnan beszerzésre kerülő termelő eszközök a megőrzött munkahelyek fenntartásához is hozzájárulnak, továbbá jelentős kapacitásbővülést jelentenek és a korábbitól termelékenyebb technológiát biztosítanak, valamint olyan komplex megmunkálásra képesek, amik a járulékos személyi időket is csökkentik.

A GINOP-1.2.1-15 számú pályázati kiíráson 257 904 887 forintos támogatást elnyert, 515 809 777 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. november 1-én indult és várhatóan 2017. március 31-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: ortopédia traumatológia termelési kapacitás kapacitásbővítés Eger ortopédiai eszközök Sanatmetal Kft traumatológiai eszközök GINOP Széchenyi 2020 exportnövelés Mikro kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése termelési kapacitás bővítése

Foglalkoztatást növelő program valósult meg Győr-Moson-Sopron megyében

2015.11.06. 17:07 eurOP

szechenyi_2020_esza.jpg

Helyi munkaerőpiacot bővítő és a foglalkoztatást növelő projektet valósított meg 105,18 millió forint európai uniós támogatással a Tradenet Global Nonprofit Kft. által vezetett konzorcium.

A Tradenet Global Nonprofit Kft. és partnerei – a Roma Integrációért Egyesület, a VE-PANNON Kft., Széchenyi István egyéni vállalkozó és a KŐRIS NONPROFIT Kft. – a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával együttműködve a „Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban” című pályázati kiíráson nyertek el vissza nem térítendő támogatást.
 
A program célja a hátrányos helyzetű munkanélküliek munkaerő-piacra való be-, és visszavezetésének elősegítése, a résztvevők munkaerő-piaci kompetenciájának jelentős növelése volt.
 
A program keretein belül Győr-Moson-Sopron megyében élő 20 hátrányos helyzetű munkanélküli munkához jutásának elősegítése valósult meg képzésekkel, tanácsadással, a helyi vállalkozások támogatásával.

A programban résztvevő álláskeresők térítésmentes munkaerő-piaci szolgáltatásokon, valamint kőműves és hidegburkoló OKJ képzésen vettek részt. 8 fő sikeresen vizsgát tett a tanfolyam végén, így OKJ szakképzettséget szerzett. A képzésen résztvevők számára a képzéssel egy időben foglalkoztatást biztosított a program.

A „TranzÉp2 – Hátrányos helyzetű emberek tranzitfoglalkoztatása az építőiparban” című projekt 2014. szeptember 1-én vette kezdetét és 2015. október 31-én fejeződött be.

Szólj hozzá!

Címkék: építőipar munkaerőpiac TÁMOP hátrányos helyzetű munkanélküliek Tradenet Global Nonprofit Kft Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban Győrság TranzÉp2

Iskolai lemorzsolódást csökkentő programok a Bárka Tanodában

2015.11.05. 15:44 eurOP

barka_kozhasznu_egyesulet.jpgA "BÁRKA" Közhasznú Egyesület a tanoda intézmény munkájának folytatásához 29,93 millió forintot meghaladó európai uniós támogatást nyert el. A projekt során halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések, tanoda típusú programok valósultak meg új helyszínen, új résztvevőkkel, de a régi hangulatban és a régi értékrenddel.

A BÁRKA Tanoda elsődleges célja a gyermekek oktatásának, nevelésének támogatása, az esélyegyenlőség biztosítása a továbbtanulásban, valamint a családot pótló tevékenységek nyújtása. Küldetésük a gyermekeink, önmagunk és a világ fejlődését szolgáló olyan pedagógiai intézmény fenntartása, ahol elsődleges a gyermekek testi, lelki, szellemi fejlődése.

A tanoda célrendszere a tanulássegítés, a tehetséggondozás, a tartalmas szabadidős tevékenységek. Célcsoportja egyrészt az általános iskolás gyerekek, akiket középiskolai tanulmányaikra készítenek fel, másrészt a középiskolába járó gyerekek, akikkel el szeretnék érni, hogy ne morzsolódjanak le, és tanulmányaikat felsőfokú intézményekben folytassák.

A projekt során megvalósult délutáni, tanítás utáni programok a 32 résztvevő gyermek iskolai sikerét segítették elő, megpróbálták számukra azokat a lehetőséget nyújtani, melyek fejlesztik képességeiket, személyiségüket.

A tanulás, a szabadidős programok és családot pótló tevékenységek során egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat tartottak a fejlesztés és tehetséggondozás céljából. Szabadidős tevékenységek voltak a kulturális foglalkozások, vetélkedők, honismeret, zene, tánc, könyv, vetítés programok, a számítógépes és sportfoglalkozások, nyelvtanulás és a személyiségfejlesztő játékok.

A BÁRKA Tanodában 2015. október 1-től is tovább folytatódnak a tanodai foglalkozások és a családot pótló tevékenységek, melyekre elsősorban azokat a gyerekeket várják, akiknek családi körülményeik, szociális helyzetük átmenetileg vagy tartósan nem teszi lehetővé a délutáni tanulás lehetőségét.

A "BÁRKA" Közhasznú Egyesület - BÁRKA Tanoda elnevezésű, 29 930 940 forint, 100%-os támogatást elnyert fejlesztési projekt 2014. augusztus 1-én indult és 2015. szeptember 30-án zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: tanoda Miskolc TÁMOP BÁRKA KHE BÁRKA Tanoda iskolai lemorzsolódást csökkentő programok tanoda típusú programok

"Vegyük kezünkbe a sorsunkat!"

2015.11.03. 19:36 eurOP

gyomaendrodi_start_szocialis_szovetkezet.jpgA „Szociális gazdaság fejlesztése a konvergencia régiókban” című pályázaton a Gyomaendrődi Start Szociális Szövetkezet 20,25 millió forint uniós támogatást nyert el. A projekt során a szövetkezet varrodájának és betonelem-gyártásának beindítása mellett a társadalmi felelősségvállalást és a szövetkezet helyi beágyazottságát is erősítették.

A szövetkezet 2013 júliusában alakult azzal a céllal, hogy tagjai és a hátrányos helyzetű munkavállalók számára munkalehetőséget biztosítson.

A projektben a szociális szövetkezet tevékenységének – a szabás-varrás és a betonelem-gyártás –beindítása valósult meg. 6 fő vett részt kompetenciafejlesztésen, akiket teljes munkaidőben 10 hónapig foglalkoztattak: 3 főt varrodában, 3 főt betonelem-gyártásban. A képzésben résztvevők kompetenciáik fejlesztésével képessé váltak az élethosszig tartó tanulásra, ezáltal munkaerő piaci pozíciójuk javult.

A szövetkezet a szabás-varrás területén elsősorban munkaruhák varrásával foglalkozik, de egyedi igények kiszolgálására is vállalkoznak, valamint bérmunkákat is vállalnak más üzemeknek.

2014 októberétől folyamatos működésre állították a betonelem gyártó gépet, ahol térkő, zsalukő, szegélykő és egyéb betonelemek gyártását végzik.

A projekt során az önfenntartóvá váláshoz részletes piackutatást és marketing tervet készítettek. A kidolgozott marketing stratégia mentén az elkészített termékeket megfelelő reklámozással népszerűsítik, a marketing kommunikációs tevékenységet a meglévő honlap és webáruház, hirdetések, plakátok és direkt marketing eszközökkel végzik az eladás növelésére.

Jelen támogatással beinduló tevékenységek lehetővé tették a szövetkezet haszonelvű működtetését, ezáltal önfenntartóvá válását. A projektben beszerzett gépek rendelkezésre állnak a későbbiekben is, ezek a biztosítékai a projekt fenntarthatóságának, a varroda további működtetésének.

A "Vegyük kezünkbe a sorsunkat!" A Gyomaendrődi Start Szociális Szövetkezet varrodájának és betonelem-gyártásának beindítása elnevezésű, 20 250 000 forint, 100%-os támogatást elnyert fejlesztési projekt 2014. május 1-én indult és 2015. október 31-én zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: varroda szövetkezet TÁMOP Gyomaendrőd betonelem-gyártás Gyomaendrődi Start Szociális Szövetkezet

Fejlesztették az Evangélikus Diakóniát

2015.10.30. 15:29 eurOP

szechenyi_2020_esza.jpg

A Magyarországi Evangélikus Egyház több, nagy ívű és kimagasló színvonalú, a szakmai munkát hosszú időre fejlődési pályára állító programot valósított meg „Az egyházi fenntartásban lévő szociális szolgáltatók és intézmények alap- és szakellátási feladatainak fejlesztése” című pályázati kiíráson elnyert európai uniós támogatásnak köszönhetően.

A 391,95 millió forint értékű projekt keretében 115 szakember komplex képzése és 10 db intézményesített szolgáltatás-koordinációs intézményközi együttműködés valósult meg.

A programok között fontos szerepet betöltő intenzív, több részterületre kiterjedő szakmai továbbképzés-sorozat, személyre szabott oktatások és szupervízió volt hivatott a szolgálatban dolgozók munkájának minőségét magasabb szintre emelni annak érdekében, hogy – a nyugat-európai partnerszervezetek jó-gyakorlatait is implementálva – az Evangélikus Diakónia a hazai szociális szférában szinte egyedülálló szolgáltatást nyújtson mind az ellátottaknak, mind hozzátartozóiknak.

A projekt célja volt továbbá a teljes intézményhálózat korszerű, minden szakmai, ellenőrzési és biztonsági szempontot figyelembe vevő, a jogszabályi környezetnek teljes mértékben megfelelő igazgatási rendszerének fejlesztése és megvalósítása. A megrendezett konferenciák és kapcsolódó kiadványok az ellátásban részt vevők, valamint a környezetükben élők tájékoztatását szolgálták, egyben a teljes társadalom érzékenyítését a rászorulók problémáival kapcsolatban.

A pályázat során megvalósított programok az idősgondozás, a fogyatékkal élők ellátása területén, valamint a családon belüli erőszak áldozatait, a szociálisan rászorulókat, valamint a lakhatási krízisbe került és migrációra kényszerült embertársainkat támogató szolgálatok esetében is mérhető, példaértékű eredményeket hoztak annak érdekében, hogy még színvonalasabban gondoskodhassanak azon embertársainkról, akik a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben keresik életük terét, biztonságát, nyugvópontját.

A projekt eredményeként nőtt az ellátás hatékonysága, javult a minősége és a munkatársak munkakörülményei, csökkent az adminisztráció mértéke, ezzel párhuzamosan költségcsökkenés érhető el.

„Az evangélikus diakónia fejlesztése” című projekt 2015. május 15-én vette kezdetét és 2015. október 31-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: fejlesztés Szarvas Evangélikus Diakónia Magyarországi Evangélikus Egyház Az evangélikus diakónia fejlesztése

Új kötöde csarnok épült Mosonmagyaróváron

2015.10.27. 15:29 eurOP

szechenyi_2020.jpgA „Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért” című konstrukció keretében 59,84 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Harsányi Termelő, Befektető és Ingatlanfejlesztő Kft. A vállalkozás a közel 120 millió forint elszámolható összköltségű projektje során új tevékenység beindításához szükséges körkötő üzem építése mellett új munkahelyeket teremtett.

A Harsányi Kft. eddig a gazdaság általános konjunkturális viszonyainak az átlagnál kevésbé kitett, így alacsony kockázatú iparágban, az energetika területén tevékenykedett. A Társaság pénzügyi, vagyoni helyzete stabil, a tulajdonos az eredmények nagy részének visszaforgatásával a későbbi fejlesztéseket készítette elő.

A vállalkozás számára lehetőség adódott új tevékenység beindítására, belépésre a körkötött kelmék piacára. A cég méreteiből fakadóan gyorsan és rugalmasan tud reagálni a változó vevői igényekre, munkaerő költsége jelentősen alacsonyabb, mint a nyugat európai, földrajzi helyzete sokkal kedvezőbb, mint a legtöbb közép-kelet európai országban, vagy Magyarország más régióiban működő cégnek. A társaság továbbá kiépült kapcsolatrendszerrel rendelkezik mind a fonálgyártók, mind pedig a fehérneműgyártók felé.

Az új tevékenység beindításához szükségessé vált a pályázati projekt tárgyát képező fejlesztés, ami egy körkötő üzem felépítését tartalmazta. Az épület egy korszerű 950m2-es üzem, amely alapvetően termelő funkciót foglal magában 600m2-es csarnokkal, 200 m2-es műhellyel, fűtési rendszere részben megújuló energiát hasznosító technológiára épül.

Az NYDOP-1.3.1/DE-13 „Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért” elnevezésű pályázati kiíráson 59 847 947 forintos támogatást elnyert, 119 695 895 forint elszámolható összköltségvetésű fejlesztés 2014. december 22-én indult és 2015. szeptember 30-án zárult.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Szólj hozzá!

Címkék: csarnok üzem telephelyfejlesztés kötöde Mosonmagyaróvár NYDOP Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért kötőipar Harsányi Kft

Művészetekkel a máért és a holnapért

2015.10.15. 15:27 eurOP

kallai_ferenc_alapfoku_muveszeti_iskola_aula.jpg

Sikeresen megvalósult a "Művészetekkel a máért és a holnapért – Innovatív közösségi programok a Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában” elnevezésű projekt, amelyhez a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Gyomaendrődi Tankerülete 12 millió forint európai uniós támogatást nyert el az „Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem” című pályázati kiírás keretében.

A projektben olyan tanulói kulcskompetenciákat fejlesztettek, amelyek hozzájárulnak a tanulók életpályájának sikeréhez, életminőségének javításához. A programok a tanulók harmonikus testi-lelki-szellemi fejlesztése érdekében a művészetoktatás változatos lehetőségeire épültek az informatikai nevelés, környezettudatos magatartás és egészségtudatos szemlélet kialakítása, a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása terén.

Az ENSZ és UNESCO világnapokhoz, nemzeti emléknaphoz kötődő programok a következők voltak. A "Lélek-szikrák" családi nap a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók szüleivel való partneri kapcsolat kialakítása érdekében, a "Körös-körül" - digitális fotó-, filmmontázs tanulói alkotópályázat a nyílt és zárt forráskódú szoftverek különbségeinek megismertetése érdekében a földünk és környezetünk, illetve az egészség témaköreiben zajlott. Az "Erdők-mezők ízei és színei" egészségnapokat az egészséges életmód, táplálkozás megismertetése céljából a hagyományápolás jegyében, a "Fények és hangok szubjektíven" nyári művészeti ökotábort a környezettudatos magatartás népszerűsítésére, a "Szint-váltó" családi programokat pedig a továbbtanulás megtérülő jellegének tudatosítása érdekében a HH és HHH tanulók és szüleik számára tartották.

A köznevelés átfogó reformjához illeszkedve fontos szerepet kaptak a pedagógusoknak korszerű ismereteket adó továbbképzések is: a tanulási, magatartási, valamint konfliktuskezelési problémák kezelését segítő 30 órás módszertani továbbképzés, valamint a lelki egészség fejlődését szolgáló, személyközpontú pedagógiai módszert átadó 30 órás továbbképzés a pedagógusok érzelmi intelligenciájának fejlesztése céljából.

A társadalmi kohézió erősítését célozták a partneri együttműködések, az iskola nyitottabbá tétele a szülők, alapítványok, a település lakossága felé. A projekt eredményeként a tapasztalatok alapján más művészeti intézmények számára is adaptálható modell alakítható ki.

Szólj hozzá!

Címkék: TÁMOP Gyomaendrőd Gyomaendrődi Tankerület Innovatív iskolák fejlesztése Innovatív közösségi programok Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Művészetekkel a máért és a holnapért

Eszközparkját és irodáját fejlesztette a Fonte Viva Kft.

2015.10.07. 15:42 eurOP

Fonte Verde_1.JPGA „Telephelyfejlesztés a területi kohézióért” című pályázati konstrukció keretében 59,89 millió forint uniós támogatást nyert el a Fonte Viva Kft. A cég Somogyváron a közel 100 millió forint összköltségű projektje során irodaépületét és eszközparkját fejlesztette.

A Fonte Viva Kft. 2002-ben alakult vállalkozás, melynek fő tevékenysége ásványvíz gyártása és palackozása.

A két főbb tevékenységből álló projekt egyik fő eleme az ásványvíz termelési folyamathoz kapcsolódó technológiai fejlesztés, a beruházás másik fő pillére pedig az irodai és kapcsolódó helyiségek felújítása, fejlesztése volt.

Az ásványvíz termelési technológiai fejlesztés keretében egy komplett automatizált vastalanító berendezés beszerzése mellett a meglévő levegőszállító rendszer kapacitás növelését eredményező kompresszor telepítésére került sor, amely egy önálló, a korábbinál kétszer nagyobb teljesítményű berendezés a gépi kapacitások kihasználására, a direktvíz közvetlen felhasználásának, így több késztermék előállításának céljából.

A megnövekedett termelési igény kielégítésére megfelelő hatékonyságú és műszaki állapotú kompresszorokra van szükség. A műszaki felmérés során kiderült, hogy a megnövekedett igény kielégítésére olyan mértékű felújításra szorulna a korábbi kompresszor, mely teljes mértékben gazdaságtalan és sem hosszútávon, sem rövidtávon nem garantálja a megfelelő működést. Ezért elkerülhetetlenné vált az igények kielégítése érdekében egy új, hatékony csavar kompresszor beszerzése a technológiai PET palack fújás ellátására, mely a többi egységgel együtt képes a megnövekedett gyártási mennyiségek biztosítására.

A projekt keretében megvalósított fejlesztés továbbá kiterjedt a meglévő iroda épület külső, illetve az eddig kihasználatlan emeleti rész belső felújítására, melynek eredményeként közvetlenül nőtt az irodai és kapcsolódó helyiségek területe. A fejlesztés eredményeként továbbá a Fonte Viva Kft. a munkahelyek számának megtartása mellett 4 új munkahelyet is teremt.

Az 59 891 827 forintos támogatást elnyert, 99 819 711 forint összköltségvetésű fejlesztés 2014. november 10-én indult és 2015. szeptember 14-én zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: iroda ásványvíz eszközbeszerzés telephelyfejlesztés Somogyvár Fonte Viva Kft ásványvíz gyártás Telephelyfejlesztés a területi kohézióért

SOLDI Management: "Az ügyfél nem egy a sok közül"

2015.10.05. 11:14 eurOP

soldi_management_kft.pngA „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson a SOLDI Management Kft. 2,98 millió forintot meghaladó európai uniós támogatást nyert el. A 3,3 millió forint összköltségű projekt célja olyan iroda létrehozása volt, amely személyre szabott pénzügyi és könyvelési tanácsadó szolgáltatás nyújt ügyfelei számára.

A vállalkozás több tevékenységen keresztül nyújt komplex szolgáltatást elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozások számára, kiemelve közülük a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozókat. Normál számviteli, munkaügyi és HR feladatokon túl igyekszik partnerei segítségére lenni saját ügyviteli, számviteli rendszerének kiépítésében, helyesbítésében, üzletvitelének hatékonyabbá tételében.

Magánszemélyek esetében is felmerülhetnek adózási, adójogi, illetve járulékokat, ellátásokat érintő kérdések, amelyek megoldásában szintén segítséget nyújtanak.

Ügyfeleik számára a könyvelésen, tanácsadáson túlmenően pályázatok megírásában, lebonyolításában és megvalósításában is segítségükre kívánnak lenni.

A piacon nagy a verseny, de kiemelkedő szakmai ismeretekkel, megbízható, minőségi szolgáltatások nyújtásával, új stílusú ügyfélközpontúság kialakításával a SOLDI Management Kft. évek alatt Zala megye ismert könyvelőirodája lehet. A folyamatos képzés, ismeretbővítés pedig elengedhetetlen feltétele a vállalkozás sikeres működésének.

A cég olyan könyvelő, illetve tanácsadó irodát szeretne kialakítani, melyben az ügyfelek maximális igény kielégítésén túl bizalmi kapcsolat alakul ki, ami napjainkban ritka számba megy.

"Az ügyfél nem egy a sok közül" - személyre szabott pénzügyi és könyvelési tanácsadó szolgáltatás elindítása elnevezésű, 2 984 310 forint, 90%-os támogatást elnyert, 3 315 900 forint összköltségvetésű fejlesztési projekt 2015. április 7-én indult és 2015. október 6-án zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: könyvelés pénzügyi tanácsadás könyvelőiroda Zalaegerszeg TÁMOP Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban SOLDI Management Kft

Hivatásturizmus fejlesztése Tiszaszőlősön

2015.09.30. 14:56 eurOP

eduped_logo.jpgA „Turisztikai szolgáltatások fejlesztése” című konstrukció keretében 38,36 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el az EDU PED Zrt.

Az 54,81 millió forint összköltségű projekt során a társaság tiszaszőlősi telephelyén új konferencia és szabadidő központ jött létre.

Az EDU PED Zrt. oktatási, egyéb humán szolgáltatási tevékenységekkel, rendezvények szervezésével, kutatás-, fejlesztéssel foglalkozó társaság.

A beruházás megvalósításával lehetővé vált, hogy a Hivatás turizmus (TEÁOR 8413) fejlesztésével az EDU PED Zrt. komplex turisztikai szolgáltatás csomagokat tudjon kínálni a konferenciákra, tréningekre, egyéb csoportos programokra érkezők számára. E szolgáltatási csomagok a Tisza-tó térségének meglevő attrakcióihoz kapcsolódnak, annak kínálatával összhangban vannak.

Ehhez az EDU PED Zrt. új építésű – a térségből eddig hiányzó – 326 m2-es Konferencia és Szabadidő Központot hozott létre, mely egész évben helyszínt biztosít a képzéseknek, konferenciáknak, csapatépítő/outdoor tréningeknek, egészségfejlesztő programoknak, és olyan szabadidős programoknak, melyek a térség természeti adottságaira, kulturális hagyományaira épülnek. A projekt keretében a hivatásturizmus fejlesztése érdekében megtörtént a komplex szolgáltatási csomagok marketing tervének kidolgozása, a szabadidős programok eltöltéséhez pedig kerékpárok beszerzése is megvalósult.

A fejlesztés eredményeként a turisztikai régió idegenforgalma fejlődik, versenyképessége jelentősen javul, hisz fizetőképesebb vendégeket hoz a régióba.

Az ÉAOP-2.1.1/H-11 „Turisztikai szolgáltatások fejlesztése” elnevezésű pályázati kiíráson 38 365 595 forintos támogatást elnyert, 54,81 millió forint összköltségvetésű fejlesztés 2012. november 5-én indult és 2015. szeptember 30-án zárult.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Szólj hozzá!

Energiaellátó rendszert fejlesztettek intelligens épületekhez

2015.09.29. 13:20 eurOP

gravitacio_kft.jpgA „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázati kiíráson közel 606 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Gravitáció Kft. által vezetett konzorcium. A projekt során integrált csúcstechnológiai rendszer fejlesztése történt skálázható méretű intelligens épületek autonóm energiaellátásához.

A rendszer alapvetően High Voltage Direct Current (HVDC) technológián alapul és a megújuló energiaforrások mindegyikének beépítése – nap, szél, földhő – megtörtént benne.

Az IT megoldások beépítésével a vezérlés és szabályozás igazodik az adott felhasználáshoz és öntanuló rendszerként működik. Az ilyen rendszerben kritikus energiatárolás funkcióhoz új technológiák kerültek beépítésre.

A találmány újdonságtartalma a világításhoz kifejlesztett, több üzemmódú innovatív HVDC technológiájú LED világító rendszer, mely alap üzemmódban közvetlen napelemes táplálásról működik és integrálja a vészüzemi világítást is, továbbá az egyes üzemmódok között automatikus átkapcsolást képes végezni.

Az energiaellátó rendszer további újdonsága, hogy a fűtés-hűtés továbbfejlesztett HVDC betáplálású hőszivattyús megoldással készült. A közvetlen energiatermelés napelemmel kombinált vertikális tengelyű szélgenerátorokkal történik, melyek szintén HVDC kimenettel vannak ellátva.

A HVDC alapú energiatároláshoz új technológiájú akkumulátor megoldást és ezen fenti elemek működését felügyelő, az intelligens épület energiaellátását optimalizáló integrált informatikai rendszert fejlesztettek. A találmány révén olyan intelligens épületek valósíthatók meg, melyek komplex, HVDC technológián alapuló mechatronikai rendszerrel, valamint energiamenedzsmenthez egy integrált informatikai rendszerrel rendelkeznek.

A projekt konzorciumvezetője a Gravitáció Kft., konzorciumi partnerek a Comtrans Kft. és a Flagship Nonprofit Kft. voltak.

A fejlesztés 2012. november 1-én indult és 2015. június 30-án fejeződött be.

Szólj hozzá!

Címkék: napelem napenergia szélenergia megújuló energiaforrás földhő megújuló energia hőszivattyú konzorcium informatikai rendszer energiaellátó rendszer Gravitáció Kft HVDC technológia intelligens épület High Voltage Direct Current HVDC alapú energiatárolás intelligens épületautomatizálás HVDC HVDC betáplálású hőszivattyús megoldás intelligens épület energiaellátását optimalizáló integrált informatikai rendszer mechatronikai rendszer

FMCG célú bolt látogatói mobil alkalmazást fejlesztettek

2015.09.14. 15:42 eurOP

lupus_consulting_logo.jpegA Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című konstrukciója keretében 214,8 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el konzorciumban a Lupus Consulting Kft.

A vállalat 268,5 millió forint összköltségű projektje során FMCG célú bolt látogatói mobil alkalmazás fejlesztése történt.

A mobileszközök piaca rohamosan növekszik, amely folyamatosan táguló teret kínál az alkalmazásfejlesztők számára is. A piaci lehetőségek és igények figyelembe vételével a Lupus Consulting Kft. kifejezetten FMCG célú bolt látogatói mobil alkalmazás rendszer kutatás-fejlesztését valósította meg.

A projekt keretei között kialakított rendszer a klasszikus funkcionalitáson felül az FMCG területen történő értékesítés fejlesztéséhez szükséges gyors információgyűjtést támogatja, egyrészt piackutatáshoz kapcsolódó többletfeladatok hatékony elvégzésével, illetve képi információk automatikus feldolgozásával.

Az alkalmazás SFA platformra épült, több modulos szerveralkalmazást, illetve mobil és okos telefon platformra épülő klienseket tartalmaz. A Lupus Consulting Kft. a rendszer kialakításához piackutatási és kapcsolódó informatikai kutatásokkal, képfeldolgozási alkalmazott kutatással, valamint elosztott felmérési technológiák algoritmus rendszereinek és ellenőrzés módjának kutatásával járult hozzá.

A GOP-1.1.1-11 „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” elnevezésű pályázati kiíráson 214 800 000 forintos támogatást elnyert, 268 500 000 forint összköltségvetésű fejlesztés 2013. január 1-én indult és 2015. június 29-én zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: okostelefon FMCG Lupus Consulting Kft FMCG célú bolt látogatói mobil alkalmazás FMCG célú bolt látogatói mobil alkalmazás fejlesztése mobil és okos telefon platform SFA platform

Anyagvizsgáló és javító terepi labort fejlesztettek

2015.09.10. 19:13 eurOP

gs-pipe_logo.jpg

A „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázati kiíráson 435,39 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el konzorciumban a GS-Pipe Kft. A 673,27 millió forint összköltségű projekt során stratégiai csővezeték-hálózatok innovatív terepi mobil anyagvizsgáló és lézertechnológiás javító központjának kialakítása történt.

A helyszíni szerkezetek szerelése és javítása nagy jelentőségű a nagy, építés jellegű beruházásoknál és felújításoknál, esetleg bontási munkálatoknál. Sok olyan anyagtudománnyal és anyagvizsgálattal összefüggő probléma keletkezik a terepen, amit nem lehet előre tervezni a rejtett anyaghibák, terepi adottságokból adódó körülmények miatt, illetve amelyek a helyszínen tervezett munkálatok – hegesztési varratok, különböző anyagillesztések – normális velejárói.
 
Ezeknél a problémáknál mind az időfaktor, mind a minőségi faktor élesen jelentkezik, hisz a projektekben ma már nem engedhető meg olyan tartalékidő képzés, ahol többnapos váratlan laborvizsgálatok és anyagjavítások „beleférnek” a megvalósításba.

A projekt során egyrészt létrehoztak egy terepi, mobil anyagvizsgáló központot, másrészt kialakítottak egy olyan innovatív ''anyagjavító'' munkahelyet, ahol lézertechnológiával, biztonsággal megoldhatóak a fémes és nemfémes anyaghibák okozta problémák. A két rendszer iteratívan is működik, mert a javító munka ellenőrzése a vizsgálóközpontban történik, és mindezek a terepen a ''valósághoz'' nagyon közel valósíthatóak meg.

A K+F projekt újdonságtartalma a variálhatóság, azaz a terepi labor kialakításának újszerű, a változó projektekhez rugalmasan illeszthető, modulrendszerű kialakítása és működtetése, továbbá a „zöld megoldás”, a labor újszerű, takarékos és zöld technológiájú energiaellátásának kialakítása. További újdonság a nagykapacitású terepi informatika, azaz a labor innovatív infokommunikációs megoldásainak, a távoli erőforrások biztonságos és hatékony használata, valamint az új lézertechnológiás terepi anyagjavító módszerek kifejlesztése és illesztése a szerkezetépítési munkákhoz.

A projekt konzorciumvezetője a GS-Pipe Kft., konzorciumi partnere a COMTRANS Kft. volt. A fejlesztés 2012. június 1-én indult és 2015. június 30-án fejeződött be.

Szólj hozzá!

Címkék: konzorcium anyagvizsgáló anyagjavító Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása COMTRANS Kft Nagyigmánd GS-Pipe Kft mobil terepi labor

Fejlesztik az Evangélikus Diakóniát

2015.09.09. 13:58 eurOP

szechenyi_2020_logo.pngA Magyarországi Evangélikus Egyház több, nagy ívű és kimagasló színvonalú, a szakmai munkát hosszú időre fejlődési pályára állító programot valósíthat meg „Az egyházi fenntartásban lévő szociális szolgáltatók és intézmények alap- és szakellátási feladatainak fejlesztése” című pályázati kiíráson elnyert európai uniós támogatásnak köszönhetően.

A 391,95 millió forint értékű projekt keretében 115 szakember komplex képzése és 10 db intézményesített szolgáltatás-koordinációs intézményközi együttműködés valósul meg.

A programok között fontos szerepet betöltő intenzív, több részterületre kiterjedő szakmai továbbképzés-sorozat, személyre szabott oktatások és szupervízió hivatott a szolgálatban dolgozók munkájának minőségét magasabb szintre emelni annak érdekében, hogy – a nyugat-európai partnerszervezetek jó-gyakorlatait is implementálva – az Evangélikus Diakónia a hazai szociális szférában szinte egyedülálló szolgáltatást nyújtson mind az ellátottaknak, mind hozzátartozóiknak.


A projekt célja továbbá a teljes intézményhálózat korszerű, minden szakmai, ellenőrzési és biztonsági szempontot figyelembe vevő, a jogszabályi környezetnek teljes mértékben megfelelő igazgatási rendszerének fejlesztése és megvalósítása. A megrendezendő konferenciák és kapcsolódó kiadványok az ellátásban részt vevők, valamint a környezetükben élők tájékoztatását szolgálják, egyben a teljes társadalom érzékenyítését a rászorulók problémáival kapcsolatban.

A pályázat során megvalósítandó programok az idősgondozás, a fogyatékkal élők ellátása területén, valamint a családon belüli erőszak áldozatait, a szociálisan rászorulókat, valamint a lakhatási krízisbe került és migrációra kényszerült embertársainkat támogató szolgálatok esetében is mérhető, példaértékű eredményeket hozhatnak annak érdekében, hogy még színvonalasabban gondoskodhassanak azon embertársainkról, akik a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben keresik életük terét, biztonságát, nyugvópontját.

A projekt megvalósulásával nő az ellátás hatékonysága, javul a minősége és a munkatársak munkakörülményei, csökken az adminisztráció mértéke, ezzel párhuzamosan költségcsökkenés érhető el.

„Az evangélikus diakónia fejlesztése” című projekt 2015. május 15-én vette kezdetét és várhatóan 2015. október 31-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: fejlesztés TÁMOP Evangélikus Diakónia Magyarországi Evangélikus Egyház

Kifejlesztették az első intelligens, mobil hűtött tereket

2015.09.08. 19:15 eurOP

domino_trans_logo.jpg

A 925,2 millió forint összköltségű projekt során új típusú, több dimenziós multiinjekciós airflow technikával támogatott, GPS regisztrált hűtött teret fejlesztettek Szombathelyen.

A Dominó Trans Kft. által vezetett konzorcium 696,93 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a fejlesztéshez a Gazdaságfejlesztési Operatív Program konstrukciója keretében.

A HACCP előírások alapján az élelmiszereknek, illetve élelmiszer alapanyagoknak megfelelő hőmérsékleten való tárolása, szállítása rendkívül fontos logisztikai problémakört vet fel.

A hűtési lánc szállítási részére vonatkozó technológiai lehetőségek elérhetősége eddig korlátozott volt, a hűtött rakterű szállítójárművek használata a legelterjedtebb. A hűtési lánc azonban, ha rövidebb időre is, de sérülhet technikai hiányosságok és emberi mulasztás miatt. A technológiai hiányosságokra a projekt keretében kifejlesztett intelligens hűtött terek jelentik a megoldást.

A Dominó Trans Kft., az ÖKO-2000 Kft. és a GBMI Kft. által alkotott konzorcium fejlesztése többpontos levegőbefúvással kiegyenlítettebb hőmérséklet-eloszlást eredményez a hűtőtérben, mint az eddigi egypontos rendszer. Az osztott légtérrel megvalósítható, hogy a rövid távú szállítás során különböző hőmérséklet-igényű (-20C és 4C) élelmiszerek is egyszerre szállíthatóak. Az eddig még nem alkalmazott légfüggönyös technológia beépítése a mobil hűtő-terekbe megakadályozza az ajtónyitás során történő hőmérsékletingadozást a hűtőtérben, ami a rövid távú szállítás során viszonylag gyakran megtörténik. A GPS alapú regisztrációval pontosan és valós időben nyomon követhető, illetve hiteles módon visszakereshető a megállások száma, a sebesség, az ajtónyitások száma, az esetlegesen különböző hőmérsékletű terek adott időbeni hőmérséklete és hőmérséklet-eloszlása.

A projekt keretében létrejött riasztási rendszer segíti az időben történő reakciókat, a hőmérséklet megváltozásával vészjelzést küld a sofőrnek, illetve a nyomon követő rendszeren keresztül is. Az aktív beavatkozást lehetővé tevő rendszerrel intézkedni lehet a hűtőtér hőmérsékletének beállításával.

A GOP-1.1.1-11 „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” elnevezésű pályázati kiíráson 696 934 937 forintos támogatást elnyert, 925 198 450 forint összköltségvetésű innovációs fejlesztés 2013. január 2-án indult és 2015. június 30-án fejeződött be.

Szólj hozzá!

Címkék: élelmiszeripar Szombathely Dominó Trans Kft multiinjekciós airflow technika intelligens mobil hűtött tér Első intelligens mobil hűtött terek hűtési lánc

Új típusú bőröndökhöz új gyárat épített a Samsonite Szekszárdon

2015.08.19. 15:28 eurOP

a_samsonite_uj_uzemcsarnoka_szekszardon.jpg

A Samsonite-Hungária Bőrönd Kft. több mint 2,39 milliárd forint összköltségvetésű projektje során polikarbonát bőröndgyártó kapacitások kiépítése történt új, 4400 négyzetméteres korszerű csarnoképület megépítése mellett.

A szekszárdi cég 2013-ban kezdte el a projekt keretében az üzem építését, melyet az új, napi 800 db-os gépi kapacitások elhelyezése tett szükségessé. A Kft. gyártó kapacitását 28 százalékkal növelő beruházás eredményeként az új technológiával készülő, polikarbonát anyagú bőröndök gyártása idén márciusban elindult. Az új típusú bőrönd bővíti a Társaság termékportfólióját és növeli a termelési volument a piaci fogadtatástól függően.

A Samsonite Hungária Kft. hat év alatt mintegy 17 millió euró értékű fejlesztést hajtott végre Szekszárdon, amelyhez 5 millió euró európai uniós támogatást használt fel.

A jelen projekt keretében kiépített polikarbonát bőröndgyártó kapacitás a Samsonite számára teljesen új, magasabb hozzáadott értéket biztosító technológiát jelent. Az új innovatív, formatervezett polikarbonát bőröndöket a „curv” technológiával készülő korábbi sikeres modellek megtartása mellett – a bőröndpiacon jelentkező valós keresletre válaszul – vezették be, hiszen a különleges eljárással készülő innovatív termékek nagyon keresetté váltak az európai piacon.

A fejlesztés eredményeként a Társaság termékportfóliója diverzifikálódott, termelési kapacitása 28 %-kal bővült, tevékenységi köre új, magas hozzáadott értékű tevékenységgel egészült ki. Mindezek teljesülésével a termelés Magyarországon és ezen belül a dél-dunántúli régióban tartása hosszú távon biztosítottá vált.

A beruházással a Samsonite-Hungária Kft. 50 új munkahelyet is teremtett, javítva ezzel hazánk egyik legalulfejlettebb régiójának foglalkoztatási helyzetét, egyúttal megerősítve a Társaság kiemelkedő foglalkoztatói és gazdasági pozícióját Szekszárdon és a kistérségben.

A GOP 2.1.3-12 „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című pályázati kiíráson 717 214 196 forint uniós támogatást elnyert fejlesztési beruházás 2013. július 8-án indult és 2015. július 30-án zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: gyár foglalkoztatás bőrönd munkahelyteremtés komplex technológia fejlesztés bőröndgyár Szekszárd üzembővítés Samsonite

IT-fejlesztés kiskereskedelmi egységek számára

2015.07.24. 18:35 eurOP

lupus_consulting.jpg

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című konstrukciója keretében 214,8 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el konzorciumban a Lupus Consulting Kft.

A 268,5 millió forint összköltségű informatikai projekt során infokommunikációs végpont technológia kutatás-fejlesztése történt.

A mobileszközök piaca rohamosan növekszik, amely folyamatosan táguló teret kínál az alkalmazásfejlesztők számára is. A piaci lehetőségek és igények figyelembe vételével a Lupus Consulting Kft. infokommunikációs végpont technológia kutatás-fejlesztést valósított meg kiskereskedelmi egységek számára.

Az informatikai vállalkozás a projekt keretei között egy újszerű, a kiskereskedelmi egységek igényeire szabott, vásárlókat integráló és közösségi szolgáltatást nyújtó infokommunikációs megoldást hozott létre, melyet kliens-szerver architektúrán alapulva egy zárt hálózat köt össze mobilkommunikációs alapon.

A feladat része egy ICT végpont célhardver tervezése és a prototípus gyártása volt, amely WiFi hotspotként látszik és ezen a csatornán keresztül kommunikál a felhasználói felületként szolgáló mobil alkalmazásokkal, amelyeken keresztül különböző szolgáltatásokat, köztük akár fizetési szolgáltatást valósít meg. A megoldás tartalmaz egy törzsvevői, mobil kliens-alkalmazást, pénztárgép és gazdálkodási rendszer integrációt, valamint közösségi (MyCostumer) szolgáltatásokat támogató komponenst is.

A GOP-1.1.1-11 „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” elnevezésű pályázati kiírásán 214 800 000 forintos támogatást elnyert, 268 500 000 forint összköltségvetésű fejlesztés 2013. január 1-én indult és 2015. június 23-án zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: kiskereskedelem infokommunikáció informatikai fejlesztés GOP IT-fejlesztés Lupus Consulting Kft WiFi hotspot

Új szolgáltatás segíti a kkv-k állami megrendelésekhez jutását

2015.07.21. 19:48 eurOP

prime_tendering_kft.jpgHasznos szolgáltatás indult – közbeszerzési pályázatfigyelés és pályázatírás egy kézből.

A „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson a Prime Tendering Tanácsadó Kft. 2,61 millió forintot meghaladó európai uniós támogatást nyert el.

A 2,9 millió forint összköltségű projekt célja a Prime Tendering Kft. megalapításával egy olyan cég létrehozása volt, amely elsősorban a közbeszerzési szegmenst illetően hiányos információkkal rendelkező magyar KKV szektor számára nyújt teljes körű és eredményorientált közbeszerzési tanácsadási szolgáltatást.

A Prime Tendering Kft. tevékenysége kiterjed a közbeszerzési pályázatok figyelésére, az ajánlatok összeállítására és az ügyfelek teljes körű képviseletére a közbeszerzési eljárások során. A társaság célja, hogy a kkv szektor szereplőit hatékonyan segítse hozzá állami megrendelések elnyeréséhez, amely a közbeszerzési piacon lévő verseny fokozásához is hozzájárulhat. A tanácsadó cég árai meghatározása során messzemenőkig figyelembe veszi ezen vállalkozások szűkösebb anyagi lehetőségeit, így kedvező fix- és óradíjas konstrukciókkal egyaránt biztosítja a legkisebb cégek számára is a közbeszerzéseken való részvétel lehetőségét.

A projekt során elkészült a vállalkozás szolgáltatásait korszerű informatikai megoldásokkal támogató honlapja, amelynek keretében egyedi webes rendszert fejlesztettek pályázatfigyelési szolgáltatásuk hatékonyságának javítására. Az uniós támogatásnak köszönhetően az észak-magyarországi régióban létrejött Prime Tendering Kft. ugyan még egy éve sem működik, de a felhasználóbarát informatikai fejlesztéseknek és hatékony internetes hirdetési kampánynak hála már több mint 200 felhasználó regisztrált a honlapon.

A vállalkozás célja a jövőben is szolgáltatásaik körének innovatív fejlesztése és bővítése annak érdekében, hogy az ajánlattevő cégeket minél több és jobban strukturált információval tudja támogatni a közbeszerzéseken való sikeres részvétel érdekében.

A „Közbeszerzési tanácsadási tevékenység elindítása a Prime Tendering Kft-nél” elnevezésű, 2 612 520 forint, 90%-os támogatást elnyert, 2 902 800 forint összköltségvetésű fejlesztési projekt 2014. december 1-én indult és 2015. május 31-én zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: kkv közbeszerzés állami megrendelés TÁMOP közbeszerzési pályázatfigyelés közbeszerzési pályázatírás Prime Tendering Kft

Raktár logisztikai irányítását fejlesztette a Waberer’s-Szemerey

2015.07.17. 15:13 eurOP

raktar_logisztika.jpgA Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című konstrukciója keretében több mint 182,25 millió forint uniós támogatást nyert el a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. A vállalat a 251 millió forint összköltségű projektje során adaptív raktár logisztikai operatív szintű folyamatirányítási és döntéstámogatási rendszert fejlesztett.

A projekt során a Társaság egy, a logisztikai piacon általánosan alkalmazható szoftver szimulációs alapú erőforrás tervező szoftver eszköz prototípusát fejlesztette ki. A szimulációba integrált optimalizáló eljárások segítségével, a szimuláció célja a felhasználó szervezet rendelkezésére álló emberi erőforrások és gépek kihasználásának maximalizálása, mindeközben az egyes erőforrások által végrehajtott munkafolyamatok (workflow) futási idejének a minimalizálása.

Automatikusan elvégezhető egy műszak tervezése a logisztikai egységben, mely időről időre egyrészt az automatikusan begyűjtött státusz állapotok, illetve a manuálisan megadott adatok (havária, gépleállás, stb.) alapján újratervezheti az adott műszakot és módosíthatja a következő műszak konkrét feladatait, illetve a feladathoz rendelt erőforrásokat is.

A fejlesztés keretében a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. innovatív megoldások segítségével képessé vált az információ technológiai eszközökkel történő döntéstámogatást operatív szintre levinni, és ezzel együtt az algoritmizálható folyamatok esetében az operatív szintű döntéseket támogatni.

A GOP-1.1.1-11 „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” elnevezésű pályázati kiírásán 182 252 000 forintos támogatást elnyert, 251 millió forint összköltségvetésű fejlesztés 2014. február 1-én indult és 2015. június 30-án zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: innováció logisztika döntéstámogatás rendszerfejlesztés Miskolc raktárlogisztika Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása folyamatirányítás Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft

Pétfürdőn új dolomitörlő üzemegység épült

2015.07.15. 10:52 eurOP

nitrogenmuvek_zrt_logo.jpgA Nitrogénművek Vegyipari Zrt. a Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című konstrukciója keretében több mint 369 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el. A közel 1,7 milliárd forint összköltségű beruházás során az új üzemegység építése mellett új technológiafejlesztés és kapacitásbővítés valósult meg.

Az új ingás dolomitőrlő malom és befoglaló épület francia „Broyeurs Poittemill Ingenierie S.A.” általi alaptervekkel és szállított alap berendezésekkel, magyar „Bilfinger IT Hungary Kft.” fővállalkozó által történő kivitelezéssel 2014-ben megépült. Az új dolomitőrlő malom irányítástechnikai rendszere „Emerson Delta V” rendszerrel épült, mely jelenleg az egyik legmodernebb folyamatirányító rendszer.

Az üzemegység a magyar szabadalommal védett „Pétisó” műtrágyagyártásnak egyik nélkülözhetetlen alapanyagát gyártja, amely a kiváló minőségű sajátos dolomit ásványtani kőzet előnyeit használja ki. Ezt az alapanyagot jelenleg a Bakony hegység lábánál fekvő „Inota” bányájából szállítják az új Dolomitőrlő malomba. Az újonnan létesült üzemegység a jelenleg működő Pétisó üzem, majd a közeljövőben termelésbe álló Granuláló üzem műtrágyagyártásához szükséges dolomitpor alapanyag ellátását biztosítja.

A rendszerhez kapcsolódó dolomitpor pneumatikus porszállító rendszer az „IBAU mbH.” német cég által szállított alapberendezésekkel valósult meg.

A jelenleg megépült ingás dolomit malom kiváltja a 60 éves, leállított golyós malmot. A BAT-„Best Available Technology” a porkibocsátás tekintetében alatta van a 10 mg/Nm3h-nak. Az új üzemegység a régi készenlétre leállított golyósmalomhoz képest több mint dupla gyártási kapacitású, valamint energiahatékonyabb és a rugalmas porellátási kialakítása miatt a régi üzemegységeket is el tudja látni dolomitpor alapanyaggal, a meglévő malom 1 tükörüzem szállítócsigás átadáson keresztül.

A foglalkoztatást támogató komplex technológiafejlesztési projekt 2013. június 27-én indult és 2015. június 30-án zárult.

Szólj hozzá!

Címkék: foglalkoztatás nehézipar GOP Pétfürdő Komplex technológia fejlesztés dolomitörlő Nitrogénművek Zrt Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás Pétisó Péti Nitrogénművek

Siker a fiatal pályakezdők foglalkoztatásában

2015.07.13. 19:34 eurOP

Tradenet Global Kft..jpgA Tradenet Global Nonprofit Kft. öt fiatal pályakezdő számára biztosított munkalehetőséget. A sikeresen teljesített képzési és foglalkoztatási program a „Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével” című pályázati kiíráson 28,55 millió forint európai uniós támogatást nyert el.

A szervezet öt fő pályakezdő fiatalnak biztosított vállalkozói, projektkezelési és kommunikációs tréninget a 15 hónapos foglalkoztatás előfutáraként. Ezt követően pedig munkavállalóként alkalmazta őket egy év támogatott és a 2015 júliusában kezdődő három hónapos kötelező továbbfoglalkoztatás keretében.

A megvalósult projektnek köszönhetőn a pályakezdő fiatalok nem csupán felkészítő szakmai tréningeken, hanem csapatépítő, kommunikációs tanfolyamon is részt vettek, melynek eredményeként szakmai és egyéb, az együttdolgozás, együttgondolkodás alapvető soft skilljeivel felvértezve kezdhettek neki munkájuknak. Ez egyrészről a szervezet alapvető, mindennapi adminisztratív feladatainak elvégzését, továbbá a szervezet meglévő pályázatai és egyéb projektjei részfeladatának és önálló feladatkörök ellátását is jelenti.

Az egyik fiatal pályakezdő a következőképpen prezentálta tapasztalatait és élményeit:

"A TÁMOP 1.4.1.-12/1 számú pályázat keretében vettek fel a Tradenet Global Kft-hez, ahol  2014 júliusában kezdtem el dolgozni. Pályakezdő fiatalként különösen örültem a lehetőségnek, ami egyben kihívás is volt számomra. A változatos munka során sok tapasztalatot szereztem és betekintést nyertem a pályázatokkal kapcsolatos tevékenységekbe, melyeket nagyon érdekesnek és hasznosnak találtam. A munkahelyi légkör is kellemes, a kollégáim kedvesek és segítőkészek. Összességében elmondhatom, hogy jó érzés itt dolgozni."

A projekt hosszútávon is hozzájárul a pályakezdő fiatalok szakmai karrierjének elindításához és megalapozásához, továbbá elősegíti, hogy a fiatalok sikeresen helyt tudjanak állni a későbbiekben is a nyílt munkaerő-piacon való eredményes elhelyezkedésben.

A „Tradenet Global foglalkoztatási kapacitásának erősítése” című projekt 2014. április 1-én vette kezdetét és 2015. június 30-án fejeződött be.

Szólj hozzá!

Címkék: képzés pályakezdő foglalkoztatás munkahelyteremtés TÁMOP Tradenet Global Nonprofit Kft fiatal pályakezdők Győrság